laci

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer futó edzésterveket fogok készíteni. Pedig valahogy így alakult: az első futóversenytől kezdve, amikor még én is csak egy lelkes, kezdő amatőr voltam, aki fulladozva küzdött végig a célvonalig, egészen mostanáig, amikor már én álltam a pálya szélén vagy figyeltem online az eredményeket, és másokat próbáltam motiválni, hogy elérjék a saját kis csodájukat. Ez a munka nem csak a futók eredményeiról szól, hanem arról is, hogy átlendítsd őket a legnehezebb helyzeteken. És ezekből van bőven, higgyétek el. Néha azt érzem, mintha egy pszichológus, életvezetési tanácsadó és étrend-szakértő keverékeként működnék. De jöjjön pár olyan helyzet, amitől még mindig nagyra nyílik a szemem – és amit a legnehezebb kezelni.

1. A „Nincs időm edzeni!” című örök klasszikus

Amikor valaki belevág egy edzésbe, mindig megvan az a kezdeti lelkesedés: új futócipő, menő technikai póló, és a „majd én megmutatom” hozzáállás. Aztán jönnek a hétköznapok. Munka, család, és minden, ami közéjük fér. És egy nap csörög a telefon: „Ne haragudj, de ma nem tudok menni, túl sok a dolgom!” – mondja a futó. Az első alkalommal még bólogatsz, „Persze, megértem” – de aztán ez szépen lassan rendszeres kifogássá válik. Ilyenkor valahogy úgy érzem magam, mint aki TV-n néz egy vetélkedőt és nem tud segíteni. Mégis hogyan mondhatnám meg neki, hogy „Figyi, ha nem futsz, akkor nem lesz fejlődés!” vagy hogy „Biztos van olyan dolog, ami helyett beleférhet a futás” ? Ráadásul ezek az emberek már így is túlvállalják magukat, és én pont azt próbálom elérni, hogy valami jót adjak az életükhöz, nem még több stresszt.

2. A „Sérült vagyok, de azért futok” típus

Nincs annál kínosabb helyzet, amikor látod, hogy valaki tényleg mindent belead, de közben fáj a térde, a bokája, vagy bármi más. Tudod, hogy pihennie kéne, de ő csak fut tovább. „Nem olyan vészes, majd elmúlik!” – mondják. De te tudod, hogy ez nem így működik. Az igazi rémálom akkor kezdődik, amikor próbálsz valakit meggyőzni, hogy vegyen vissza, pihenjen egy kicsit, és jön a válasz: „De hát most kezdtem belejönni, nem állhatok meg!” A lelkem ilyenkor a legnagyobb dilemmával szembesül: hogyan ne vegyem el a lelkesedését, de közben hogyan védjem meg saját magától?

3. Az „Egyszer majd lefogyok, és akkor jobb lesz” örökös ígérete

Ez egy olyan téma, amit csak nagyon óvatosan szabad kezelni, mert hihetetlenül érzékeny. Sokan kezdenek el futni azért, mert fogyni szeretnének, és azt gondolják, hogy ha csak eleget futnak, majd megoldódik minden gondjuk. És persze ilyenkor jön a felismerés, hogy a futás önmagában nem fog csodát tenni, ha nem figyelünk az étkezésre is. Az a legnehezebb, amikor erről kell beszélni valakivel. „Figyelj, nem csak a futás a lényeg…” – próbálkozol, de tudod, hogy mennyire kényes terepen jársz. Itt tényleg minden szónak súlya van, és ha rosszul fogalmazol, azzal egy pillanat alatt eltántoríthatod az embert a sporttól.

4. Az érzelmi hullámvasút: „Nem érzem magam elég jónak!”

Ez az a helyzet, amivel talán a legnehezebb mit kezdeni. Amikor látod, hogy valaki odateszi magát, csinálja, hajt, és mégis ott van a belső küzdelem, az önbizalomhiány, a „nem vagyok elég jó” érzés. Ilyenkor minden képességünkre szükség van, hogy segítsünk átlendíteni a futót ezen a mélyponton. „Nézd, mennyit fejlődtél már!” – mondod, de sokszor ez önmagában kevés. Van, hogy eljön az a pillanat, amikor a legnagyobb szurkolódnak kell lenned, mert minden más próbálkozás kudarcba fullad.

Miért csináljuk mégis?

Szóval, miért vállalnám mindezt újra és újra? Azért, mert minden egyes ilyen nehéz helyzet mögött ott van egy ember, aki változtatni akar az életén, és te lehetsz az, aki ebben kicsit segít neki. Minden kényelmetlen beszélgetés, minden sérülés utáni visszatérés, minden „ma sincs kedvem” futás után ott van a pillanat, amikor érzed a boldogságot a futón. Amikor valaki eléri a célját, lefutja az első versenyét, vagy csak egyszerűen boldogan mosolyog egy kemény edzés után, akkor megérted, hogy miért is csinálod. És ilyenkor minden nehéz pillanat eltörpül.

Mert végül is, nem csak a futók fejlődnek – te is folyamatosan tanulsz. Tanulsz türelmet, rugalmasságot, és azt, hogy az emberi kapcsolatok mindennél fontosabbak.

Kecskés Laci

Szerintem mindenki ismeri azt a tipikus pillanatot: ülsz otthon a kanapén, a kezedben a chips, a tévében épp valami Netflix sorozat megy, és egyszer csak szembetalálod magad egy elképesztően motiváló futóval. Egy 40-es fickó, vagy egy nő, aki láthatóan már túl van a gyereknevelős, éjszakázós időszakon, és most épp arról mesél, hogyan futotta le élete első maratonját. „Na persze, neki könnyű!” – gondolod, miközben egy újabb marék rágcsát tömsz be. De valahol mélyen elkezd motoszkálni az a gondolat: mi lenne, ha te is kipróbálnád? És ekkor jönnek a nehézségek.

1. A nehézkes kezdet: „Nincs nekem erre időm!”

Az első akadály rögtön ott van, amikor végiggondolod, hogyan tudnál beilleszteni egy futást a napirendedbe. Munka, gyerekek, bevásárlás, főzés, netán még egy kis pihenés is? Hát hol férne bele ebbe a futás? „Majd holnap” – mondod, és ez a „holnap” aztán szépen elúszik. A valóság az, hogy sokszor nem az idő a gond, hanem a prioritás. És ezt nem könnyű belátni, pláne, ha úgy érzed, egy 24 órás napba minden más fontosabb dolgot kell belezsúfolni.

2. Az első futócipő megvétele: „Melyik cipőt válasszam? És mennyibe kerül?”

Oké, sikerült rávenni magad, hogy valamit csinálj, de hol is kezdjünk? A sportbolt futócipős polca előtt állsz, és hirtelen rádöbbensz, hogy a választék óriási. „Ez komoly? Egy futócipő annyiba kerül, mint a havi bevásárlásom?” – gondolod, és már majdnem feladod. De tudod mit? Az első cipőnek nem kell a legdrágábbnak lennie. Az is bőven elég, ha kényelmes, és nem töri a lábad. Elég, ha elindulsz benne. A lényeg, hogy ne ragadj le a választásnál, mert az igazi kihívások csak most jönnek.

3. Az első futás: „Csak az ötödik percnél járok és már kapar a tüdőm…”

Amikor végre ráveszed magad, hogy kimenj futni, rádöbbensz: ez piszkosul nehéz. Az első pár perc után zihálsz, szúró érzés a mellkasodban, és a lábad már most ólomsúlyú. Ráadásul az utcán elhaladó fiatalok úgy néznek rád, mintha valami furcsa kísérlet része lennél. „Mit keres ez az öltönyös csávó vagy ez a kétgyerekes anyuka futócipőben?” – gondolhatják. És persze jönnek a fejben a kifogások: „Túl öreg vagyok én már ehhez!” vagy „Jobb lesz, ha hazamegyek, és inkább kicsit tévézek.” Itt kell magadat valahogy rávenni, hogy még egy kicsit bírj ki. Még egy lépést, aztán még egyet. És a végén talán egy kicsit jobban érzed magad, mint induláskor.

4. A motiváció fenntartása: „Ma kihagyom, úgyis esik…”

Emlékszel az elején, amikor még hatalmas lelkesedéssel kezdtél neki a futásnak? Na, az a lelkesedés nem tart örökké. A valóság az, hogy a motiváció valahogy képes köddé válni, amikor beborul az ég, és hideg van odakint. Megjön az eső, vagy csak szimplán „nincs kedved” – ez mind-mind a leggyakoribb csapdák egyike. Ilyenkor fontos, hogy legyen egy kis trükk a tarsolyodban. Például egy jó playlist, egy futótárs, akivel nem akarsz leégni, vagy akár egy futós applikáció, ami kedvesen motivál: „Gyere, ma is mozogj egy kicsit!”

5. „Mégsem vagyok sportember” érzés: Az önbizalom ingatag pillanatai

Még a legelszántabb kezdő futóknak is lehetnek olyan napjai, amikor elönti őket a kétely. „Tényleg megéri ez az egész? Miért csinálom én ezt magammal?” Ezek a gondolatok teljesen normálisak. Mindenki átesik rajta. A titok abban rejlik, hogy ilyenkor nem szabad túlságosan komolyan venni őket. Jusson eszedbe: nem a maratonra készülsz, csak arra, hogy kicsit fittebb legyél, kicsit jobban érezd magad a bőrödben. És ha ma nem ment olyan jól, az sem a világ vége.

6. Az apró győzelmek: „Ma jobb voltam, mint tegnap”

És itt jön a legjobb rész: az apró sikerek. Amikor először futod le azt a két kilométert megállás nélkül. Amikor már nem fújtatva, hanem mosolyogva érkezel haza. Vagy amikor egyszerűen csak büszke vagy magadra, hogy kimentél, pedig aznap nem volt hozzá semmi kedved. Ezek azok a pillanatok, amikért megéri. Nem kell világbajnoknak lenned, elég, ha jobb vagy, mint tegnap.

Miért éri meg mégis elindulni?

Lehet, hogy nem leszel a következő Eliud Kipchoge, de nem is kell. Az egésznek a lényege, hogy megtapasztalj valamit, amitől jobban érzed magad a mindennapokban. A mozgás ad egy különleges lendületet az életednek, amire nem is gondoltál volna. Főleg, ha úgy érzed, minden más területen küzdesz a mindennapokkal. A futás egyszerű, mégis nagyszerű: egy pár cipő, egy kis idő, és máris tettél valamit magadért. Szóval ne várd meg a tökéletes időt, ne várd meg a motivációt. Csak öltözz fel, húzd fel a cipőt, és fuss! Még ha csak egy saroknyit is. Holnap talán egy kicsit tovább fogsz.

És hidd el, a végén te leszel az, aki azt mondja: „Mégis megcsináltam.”

Kecskés Laci